3. Fejezet

  Az ágyamon ülve vártam, hogy Shan ide érjen. Közben egy albumot lapozgattam. Ezt még NGila csinálta a 16. születésnapomra. Egy halk kopogás, majd Shan belépett a szobámba.

- Szia.- mondta és előhúzott a háta mögül egy csokor rózsát és egy csokit.

- Óóó! Ne csináld, tudod, hogy utálom az ilyesmit!- Nevettem. Letette őket az asztalomra, majd ahogy leült mellém egy puszit nyomtam a szájára.

- Hiányoztál. Olyan rossz volt téged látni abban az állapotban.- mondta, majd erősen pislogni kezdett. Igen ez ő nem szégyelli a könnyeit, de ha nem sír mindenen. Gyengéden megöleltem, majd mélyen a szemébe néztem.

- Biztos, hogy szörnyen néztem ki.- nagyon komoly hangot ütöttem meg. Pont, ahogy vártam Shan nevetni kezdett, majd egy puszit adott a homlokomra.

- Dehogyis! Te mindig gyönyörű vagy.- megsimogatta a fejem. Lapoztam egyet a könyvben. Az egyik képen én Shan és NG. vagyunk. Ez a kép tavaly nyáron készült.

- Emlékszel még erre?- mondtam mosolyogva és a képre mutattam.

- Persze. Szerinted el tudnám felejteni milyen képet vágtál mikor hennával rám írták a neved?- mondta és felhúzta az egyik szemöldökét!

- Ezt ne csináld, tudod, mennyire utálom!- nevettem majd egy apró ütéssel büntettem a vállát. Sosem felejtem el, hogy mennyire kétségbe voltam esve mikor megláttam az apró betűket a vállán. Lapoztam még egyet. A képen NG. volt és egy hatalmas fagyit tartott a kezében.

- Olyan szar, hogy nem emlékszek semmire arról az éjszakáról. Vagy nem tudom. Lehet, hogy végig kellett néznem, ahogy meghal.- mondtam és egy könnycsepp gyűlt a szemembe. Felnéztem Shanre. A semmit bámulta nagyon furcsa volt. Az arca, mint, ha kétségbe lenne esve.

- Minden rendben?- kérdeztem és megszorítottam egy kicsit a vállát.

- Persze én jól vagyok, nincs semmi bajom.- Ez furcsa.

  Ha ezt kérdezem, általában csak bólint. Ez most inkább győzködésnek tűnt, mintsem megnyugtatásnak. Lapoztam még egyet az albumban. Ez volt az utolsó lap. Végül lapoztam még egyet. Csak látni akartam az üres részeket. Viszont egy új képet találtam. Én vagyok rajta a kezemben NG. bekeretezett képét fogom. Fekete ruha volt rajtam a szemeim üresek. Viszont ami igazán meglepett az a dátumozás volt. 2011-07-18. Shanre meredtem. Kivette a kezemből az albumot, majd becsukta és az asztalomra tette.

- Add vissza!- követeltem, de nem fordult meg, hogy visszaadja.

  Visszaült mellém az ágyra, majd megcsókolt.  Olyan furcsa volt ez az egész. Shan nem így szokott megcsókolni engem.  Ez a csók most sokkal szenvedélyesebb volt, mint eddig. Mohó és édes ajkai az enyémmel táncoltak. Ó, ha nincs ez a hülye gipsz! Hirtelen ellöktem magamtól. Te jó ég én nem ilyen vagyok.

- Mi a baj?- kérdzete.

- Semmi. Csak ez a gipsz… Tudod, elég régóta együtt vagyunk már. És ami azt illeti…- teljesen elpirultam. Shan elnevette magát, majd megölelt.

- Ugye nem gondolod, komolyan, hogy ezek után elhagynálak? Vagy azt, hogy így… Hannah!- mondta és az ujját rázta előttem.

- Én nem is!- mondtam védekezőn, de felesleges volt. Mindketten tudtuk, hogy mire gondoltam. Kár tagadni is. Shan leült az ágyam melletti fotelbe és beszélgetni kezdtünk.

- Képzeld olyan szörnyű álmom volt. Erre az egy dologra emlékszem a kómámból.- megborzongtam az emlékektől.

- Elmeséled?- kérdzete udvariasan.

- Moziba mentünk. Te, én, ott volt még Paul és Sarah is… a lábam el volt törve. Emlékszek a gipszre. Felálltam valamiért, aztán megjelent Whitney. Kimentünk a folyosóra, de ahogy kiléptem az ajtón elestem. Te segítettél felállni, majd leültettél a padra. Aztán elmentél én meg bevettem valami gyógyszert.- megráztam a fejem, majd ránéztem. A homlokát ráncolta.

- Valami baj van?

- Mondd tovább.- utasított.

- Visszajöttél egy bazinagy üdítővel és oda adtad.

   Ittam egy kicsit, majd segítettél felállni. Haza akartunk jönni. Miközben a parkoló felé mentünk megláttam egy ijesztő sebhelyes arcú férfit. Nagyon féltem tőle, ezért összegörnyedve sírtam a földön. Emlékszek, hogy mennyire esett az eső és csak egyre rosszabb lett. Emlékszek a villámokra és aztán az esőből vér lett…- itt elcsuklott a hangom és sírni kezdtem. Egyszerűen képtelen voltam tovább beszélni. Shan arca ijedt volt. Ez csak még jobban megrémisztett.

- Mi van veled Shan?!- kérdeztem és megráztam a vállát.

- Velem nincs semmi! Te vagy az, aki összetörte magát és ezek az álmok is!- rázta a fejét. Elöntött a bűntudat.

- Bocsi.- mondtam halkan. Shan legyintett a kezével. A vége ennek az lett, hogy ő a fotelben ült és gondolkozott. Én? Én pedig néztem a tévét. Nem igazán tudott lekötni. A tükrében Shant figyeltem, ránézni nem mertem. Végül elszántam magam és kikapcsoltam a tévét.

- Mi lett velünk?- kérdeztem csalódottan bámulva a takarót.

- Ezt meg, hogy érted?- kérdezte.

- Nézz magadra! Te nem ilyen vagy Shan! Ha ez az miatt a hülye álom miatt csinálod, akkor most megmondom: Már bánom, hogy elmondtam! Ez csak egy álom nem jelent semmit! Lehet, hogy rám hozta a frászt, de akkor is. Egy hülye álom miatt nem fogom rosszul érezni magam és te se tedd!- mondtam végig a szemébe nézve.

- Nem erről van szó Hannah…- mondta és újrakezdte.

- Na, jó tudod mit? Menj innen! Menj haza! Ameddig nem vagy a régi addig ne lássalak!- mondtam komoly arccal.

- De. Ugye most nem…?

- Jajj Dehogy! Szeretlek! Én csak azt szeretném, hogy újra a régi légy!- mosolyogtam rá. Felállt és letérdelt az ágyam mellé. Csókot váltottunk, majd kiment a szobámból. Anya hozott fel még ebédet, de aztán hamar elaludtam.

 Álmomban megint az autóban ültünk. Próbáltam kiszállni, de nem ment! Elkezdtem Shannel ordibálni, hogy engedjen ki, de ekkor átváltozott a sebhelyes arcúvá és szétmarcangolt.

 Felültem az ágyban és a sötét falakat bámultam. Nagy nehezen felálltam és leültem az ablak mellé. A hideg levegő kicsit magamhoz térített. Körül néztem a szobámban mikor megpillantottam a laptopom. Na, most hiányzik a Jedi erő! Feltápászkodtam és elmentem érte. Az ölembe vettem és bekapcsoltam. Az első, amit megnéztem azok a blog bejegyzéseim voltak. Várjunk! Ez hogyan került ide? Ha én kómában voltam, akkor? De nem! Ezt én írtam. Elkezdtem olvasni.

„ Kedves naplóm….

Alig néhány hete, hogy meghalt NGela… Nagyon nehéz nélküle. Nem tudom mi volt az az izé, ami megölte, de bosszút kell állnom! Érzem, hogy még lesz szerepem. Nem tudom, miért mondtam igent Paulnak. Elhívott moziba. Félek, hogy ha meglátom Shant nem fogok tudni ellenállni… Kezdek becsavarodni. Talán mégis közelebb kellene engednem magamhoz?”

 Újra és újra elolvastam, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele. A bejegyzés időpontja: 2011-07-20. Hogy mi?! Újra elolvastam a bejegyzést. Frissítettem az oldalt, de nem tűnt el. Nem képzelődöm! Itt valami nagy gáz van és Shan tud róla!